Alternatív magyar cím: Lenni vagy nem lenni
John Francis Daley (alias Dr. Lance Sweets) az egyik írója az epizódnak, talán ezért is lett olyan feelgood. Némileg irigykedve nézem az első jelenetben a napfényes erdőt, milyen már, hogy a régenvárt nyári szabadságom alatt napok óta szakad az eső… A sorozatbeli párocska sem azt kapja, amire számított: a srác lepkéket akart megfigyelni, de igaziból ám, a lány inkább takarót hozott. Éljen az online ismerkedés. A vége az lesz, hogy megriasztnak egy rajnyi lepkét, amik egy kupacban nyüzsögnek az avaron, és ahogy felreppennek, egy hulla tűnik elő. Lerí róla, hogy nem természetes halállal halt meg, a kiérkező Booth-t az érdekli, hogy állat vagy pszichopata volt a tettes, továbbá hogy ezentúl egy lepke se szálljon a vállára. Hodgins mekegést hall és elmegy megkeresni a forrását. Bones kénes szagot érez, ez fura, továbbá az áldozat vérét lecsapolták, ám a bordákon látható fognyomok nem emberiek. Booth-nak ez már zavaros, a nőnek is, és nem is tetszik neki ez az érzés.
A laborban Cam első észrevétele, hogy a szív eltűnt, Vincent pedig egy sebészileg beültetett csapot talál a csuklóban, ebből talán lehet azonosítani. Továbbá, ha Cam és Hodgins már úgyis rá figyelnek, az Anonim Alkoholistáknál folytatott rehabilitációs eljárás részeként mindenkitől bocsánatot kér, akinek ártott, amíg ivott. Hodginstól azért, mert belevizelt az ebihalas tartályába. Az áldozaton talált tüskés sörtékből és a bordák agyarszerű fogaktól származó sérüléseiből Vincent arra következtet, hogy egy kriptid ölte meg, méghozzá egy chupacabra: medve nagyságú tüskés lény, gonosz, villás nyelvű, agyarszerű szemfogakkal. Hodgins lelkes, ez egybevág a kiszívott vérrel és a kénes szaggal is, sőt, mivel a neve jelentése „kecskeszívó”, megvan a magyarázat a kecskére is. Cam a fejét csóválja, azt mégsem írhatja le a jelentésébe halál okaként, hogy kecskeszívó.
Cam a férfi gyomortartalmát vizsgálja, Angela szól neki, hogy talál ám meg nem emésztett ételt a konyhában, ha éhes, haha. Angie emellett a pasas ruházatából kiderítette, hogy gazdag, és nem igazán volt kiránduló típus. Ó, és Vincent bocsánatot kért tőle: a levélbontójával tisztította a körmét, no meg azt mondta az egész darts csapatának, lefeküdt vele. A kismamát ez különösebben nem bosszantja fel, Cam jelzi is, hogy jobb ember nála, Angie pedig ezt jól megjegyzi magának.
Booth elküldte az áldozatuk személyleírását a környező szálláshelyekre, hátha felismeri valaki az alkalmi turistát. Bejött a dolog, már indulhatnak is Bonesszal a Fenyő Majorba. A név pedig Lee Coleman, persze ez a nőnek nem mond semmit, pedig egy közismert tévéműsort vezet a Vadon csatornán „A mítoszok vége” címmel, amiben megcáfolja a legendás lények létezéséről szóló hiedelmeket. Talán ha Bones nem a szekrényben tartaná a tévéjét, láthatta volna, bár úgyis mindegy, mert szerinte ezek a dolgok nem léteznek. Booth szerint viszont attól, hogy nem látott még valamit, nem jelenti azt, hogy nem is létezik, és nem is nevet társa viccesnek szánt megjegyzésén a Hold sötét oldaláról. Csak azért nem, nehogy lehajtson az útról, a nő ezt be is veszi, első a biztonság. Csak tudnám, miért tartott Booth-nak 6 évig, hogy kitaláljon egy ilyen tuti kifogást.
A Fenyő Majort meglepő módon cédrus borítja, a tulaja pedig nagyon izgatott a titokzatos haláleset miatt. Ott a programszervező is, Melissa, aki túrázni viszi az odalátogatókat, Colemant pl. 3 teljes napig kísérgette, amíg egy részt forgatott a műsorához a chupacabráról, mert azt többen is látták arrafelé. Hodgins telefonál, hogy hüllő pikkelyt és emlős szőrszálat azonosított a részecskékből, Booth ezt hallva a chupacabráról készült festményre mutogat, ami minden furcsaságot megmagyaráz. Sweets kihallgatja a Coleman producerét, aki beszél egy leleplezett kisállat médiumról, aki később a jelek szerint ráuszította az egyik kutyáját Colemanre, de ezt nem lehetett bizonyítani.
Vincent a titokzatos csontsérüléseket elemzi némi etil-alkohol segítségével, amit Camnek kell elvennie tőle, mert túl csábító az illata. Továbbá bocsánatot is kér, amiért egyszer elvitt az irodájából pár kupont, és elhíresztelte a paleontológián, hogy ők ketten szenvedélyes és sportos szexuális viszonyt ápolnak. Cam tényleg nem olyan megértő, mint Angela, de azért természetesen elfelejti a dolgot, csak annyit kér, hogy Vincent most már a munkára koncentráljon. Bones úgy gondolja, az áldozatuk hasznos munkát végez a mítoszok leleplezésével, Booth inkább a rejtett kamerákra figyel fel, amiket rendszerint használ, és komoly hangon elmeséli társának, hogy látott egyszer egy jetit Nepálban, elhiheti azzal a zseniális agyával, hogy igazat mond.
Sweets elmegy beszélni a kisállat médiummal, akinek a papagája kapásból megkedveli. A nő és az összes házi kedvence dühös volt Colemanre, de amúgy van alibije, ügyféllel volt. Egy lóval, aki mellőzve érezte magát, amiért a gazdái vettek egy pónit. De a csirkéket is megkérdezheti, mind látták. Hodgins kimegy megkeresni a kamerát, és viszi Angelát is, jót tesz a friss levegő. A mentás jégkrém még jobb lenne, az meg főleg, ha Hodgins nem hozná fel az elhízás veszélyeit a babára nézve. Angela nem hisz a chupacabrában, Hodgins persze igen, csak azt nem érti, miért nem szívta ki a kecske vérét. A kamerát viszont meglátja a fára rögzítve, ezért aztán mászik, a felesége meg aggódik, de Hodgins ügyes, lehet bűvészkedni a felvétellel.
Vincent talált egy háromszög alakú, harapástól származó sérülést az áldozat törzsén, 2 felső és 1 alsó metszőfog, ez a chupacabra. Brennan hitetlenkedve néz, aztán meg nevet, amikor a gyakornok tőle is bocsánatot kér. No nem azon, hogy kalapnak használta a leguánját egy bulin, hanem mert azt híresztelte, hogy szeretők voltak. Még a gondolat is abszurd; persze ez nem tesz túl jót Vincent barátunk férfiúi önérzetének, de azért Brennan végül rájön, hogy megbántotta a srác érzéseit, így már jobb a helyzet.
Coleman producere keresi fel Booth-t, mert attól tart, hogy ő lesz a következő áldozat, ugyanis Coleman előtt épp a konkurens műsor készítőjének dolgozott, de Terry Bemist Coleman kirúgatta a csatornától, őt meg átszerződtették. Terry persze dühös volt, és két napja is küldött egy fenyegetőnek hangzó emailt. Angela megnézte a rejtett kamera felvételét, és észrevette, hogy épp mielőtt Coleman kikapcsolja azt, a kecske meghallott valamit. Hodgins a sebben talált anyagot elemzi, és annyit már biztosan tud, hogy nem chupacabra nyál; a bőrsejtek mexikói tüskésfarkú leguánról valók, a tüskék pedig vaddisznóról. A bogaras tudós szomorú, mert valóban olyan világban szeretne élni, ahol ilyen lények szabadon kószálnak.
Bones nem kis munkával utánanézett, hogy Booth jeti-élményének minden részletét megmagyarázhassa, mert azt elhiszi, hogy tényleg azt látta, amiről beszámolt. A megoldás szerinte egy hóval borított medve, Booth pedig tényleg nagyra értékeli társa erőfeszítéseit. Terry Bemishez érve egy forgatás közepébe csöppennek, és a fickó elköveti azt a hibát, hogy behívja Brennant a műsorba, persze ő meg közli, hogy Terry szakterülete, a kriptozoológia nem tudomány, hanem annak épp az ellentéte, ugyanis a feltételezésből kiindulva bizonyít. Amúgy meg Terry gyanúsított egy gyilkossági ügyben. Legyen inkább reklám. Sweets kihallgatja a pasit és nem találja veszélyesnek, de azért szól neki, hogy a kancsik bebizonyították, hogy az egész támadás koholmány.
Angela elkülönítette a zajt, amit a kecske hallott, és összevetette a Jeffersonian Hang-adatbázisával. Mivel Cam nem is tudta, hogy egyáltalán van ilyenjük, elszórakoznak vele egy kicsit, pl. azt hallgatják, ahogy mazsola esik egy pohár tejbe. Vincent jő: „Valaki mazsolát ejtett egy pohár tejbe?” A hang egyébként egyrészt egy fehérfarkú szarvas párzási éneke, a másik összetevő valami mechanikus, de Angie még keresi. Vincent megtalálta, mi harapta meg az áldozatot: egy fekete medve. A bokán levő horzsolások és a nyak sérülései azt mutatják, hogy a férfit fellógatták és a vadászok módszerével csapolták le a vérét, Hodgins pedig szájzseléként azonosította a korábbi titokzatos anyagát. Ezt az állatkitömők használják, de ezt már Bonestól tudjuk meg, miközben újra a Fenyő Major felé tartanak, ott van ugyanis kitömött fekete medve. Meg jóval nagyobb forgalom is, mint az előző ottjártukkor, hiszen elterjedt a chupacabra-támadás híre.
Megvan a medve, az egyik metszőfoga hiányzik, a tulaj kezén pedig kötélnyomok vannak, ez több mint gyanús. Be is viszik, hogy Sweets kihallgathassa, és kiderül, hogy ő csak megtalálta Coleman holttestét, majd kapott az alkalmon, és chupakabra-támadásként állította be a dolgot. Megmentette az eladósodott fogadóját, de ettől még amit tett, nagyon rossz, tudatosítja benne a pszichológus. Mindenesetre meglesz a gyilkos golyó, a tulaj eltemette a szívvel együtt.
Hodgins nemes bosszút áll Vincenten, amiért mindenkinek azt mondta, hogy lefeküdt a nejével: bekormozza a mikroszkópot, és megkéri a kis gyakornokot, hogy nézzen bele, így aztán Vincent kap némi Harry Potteres kinézetet. Angela végzett a hangokkal: a szarvasbőgés nem volt igazi, ember hozta létre, a másik pedig egy olyan terepjáró motor, amilyet a Fenyő Majorban használnak. Booth-ék kiviszik a töltényhüvelyt, a programszervező csajszi pedig tudja, hogy leleplezték, de azt vallja, hogy véletlenül lőtte le Colemant, nem volt rajta narancssárga mellény. Angela ezért is ellenzi a vadászatot, de persze főleg Bambi miatt. Bones szerint ha Coleman viselt volna mellényt, még mindig élne, Booth pedig emeli poharát a hülyeségre és a kapzsiságra, ami munkát ad nekik. A közös koccintás végeztével az ügynök elmondja társának, hogy sosem látott jetit, így hát Bones olyat magyarázott meg racionálisan, ami meg sem történt. Vagy mégis? Megpróbálja teljesen összezavarni a nőt, hogy megmutassa, attól, hogy valamit meg tud magyarázni, még nem biztos, hogy igazolható. Épp, mint ők ketten, hiszen bennük semmi logika nincs, ugye. (A taxi feliratait kicsit átalakították, de azért felismerjük a visszacserélt rendszámtábláról – lásd még: 5x16 és 5x21.)
Zene:
„Keep Me Young” by Trent Dabbs
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése