Alternatív magyar cím: Kezes lábas
Íme a gusztustalan és kreatívan újrahasznosított hullák epizódjainak koronázatlan királya, mely két határőrrel kezd. Egyikük elbotlik, de nem a saját lábában, ugyanis a határvonalat jelző patakocska több pár emberi lábfejet vetett partra.
A laborban Hodgins közli az érkező Angelával, hogy felvették a Columbiára francia irodalom szakra, de nem csak az életét változtatja meg, hanem kapásból a nevét is, méghozzá Michelle Weltonra. Cam esszéje a jelek szerint igen jól sikerült, Angie rögtön meg is ígérteti férjével, hogy ők soha nem csinálnak majd ilyet, és szavak helyett csak egy rosszalló nézést engedélyez neki, amikor átadja a papírokat a főnöknek. Hodgins ezt be is tartja, Cam meg örül az eredménynek.
A kispataknál színes zászlókkal megjelölték a két állam közti határvonalat, és amíg Bones az ő térfelükre eső lábfejeket vizsgálja és próbálja összepárosítani egymással meg a cipőkkel, a másik oldalról is megérkezik a helyi tudós: Dr. Douglas Filmore. Bones ismeri is, Filmore pedig udvarias – hiszen kanadai –, annak ellenére, hogy a jobb karja lebénult az antropológusnő írásának olvasása közben, amiben Brennan elutasítja kérelmét a szakterületének külön tudományágként való elismertetésére az Igazságügyi Tudományos Tanáccsal, hiába kiváló lábszakorvos. Booth együttműködést javasol, de Filmore visszahessegeti őket a saját államukba.
Bones persze szokás szerint nem érti, hol van a probléma, és mivel a kanadai lábak is kellenek neki, hivatalosan is felkéri Filmore-t az együttműködésre. Hodgins már tudja is, hogy a lábakat nem vágták le a testekről, hanem leváltak a vízben, és a cipők miatt felúsztak a felszínre. A szag alapján Angelával megállapítják, hogy az egyik cipő olyasvalakié, aki a parton járt, talán az izzadságból lehet elég DNS-t nyerni az azonosításhoz.
Sweets is utánaolvas a Filmore-ral történteknek, és egyenesben közli Brennannel, hogy ezúttal tényleg bocsánatot kell kérnie. Aláásta a lábszakorvos életének munkáját, elutasította és nevetségessé tette az elképzeléseit, és ez a stresszhatás, amit érzelmileg nem tudott feldolgozni, vezetett a karja bénulásához. Booth ezt ugyan nem tudta követni, de egyetért, ám Bonest egyelőre nem sikerül meggyőzni. Van viszont találat a DNS-re, Sweets kapja a pasast, mivel mentális problémákkal küzd.
Az összesítés szerint a csapatnak ezúttal 8 áldozattal van dolga. Hodgins talált a cipőkben ragacsos takácsatka váladékot, tehát ugyanott ölték meg őket. Ha beazonosítja a fajt, azt is meg fogja tudni mondani, hogy hol. A lábak felett viszont talán mégsem kellene megcsókolnia az őt csodáló feleségét, állítja le gyorsan Cam. Filmore érkezik, és ismerkedik meg velük, hangoztatva kicsit saját, elsőre tényleg különös szakértelmét, majd Brennan róla alkotott véleményét, miszerint ő csak a csontok negyedéhez ért, ezért aztán negyedannyira tudós, mint a nő.
Sweets webcamon keresztül kihallgatja az emberét, aki annyit tett csupán, hogy 8 napja kicserélte az egyik partra vetett cipőt a sajátjával, és most rimánkodik, hogy ne vegyék el tőle a tuti csukákat, de sajnos muszáj. Brennan és Filmore eközben egymás kezéből kapkodják ki a nagyítót, hogy minél többet megtudjanak az áldozatokról. Az már biztos, hogy 1-3 hónapja haltak meg. A lábszakértőnek csak sikerül valami érdekeset találni: az egyik lábat levágták, amikor a tulajdonosa még életben volt. Brennan elmondja neki, hogy a kollégái szerint bocsánatot kellene kérnie, majd Filmore reakcióját hallva megerősítve érzi magát abban, hogy nem szükséges. Angela híreket hoz: a Nemzeti Időjárási Szolgálat jelentései alapján vissza tudta keresni, honnan mosta a lábakat a folyóba az eső. A Hogensburg egyetemé a terület, Brennan már tudja is, mi történt, de nem osztja meg velük, csak elviharzik felhívni Booth-t.
A Hogensburg kutatási céllal létrehozott egy hullafarmot, ahol a hallgatók halál utáni bomlást vizsgálhatják különböző körülmények között. Nyolc napja egy vihar elöntötte a farmot és elmosott hét hullát. Bizony, hetet, nekik pedig 8 pár láb jutott, így lehet menni a helyszínre, Bones lelkes. A laborban lassan sikerül kitölteni a lábfejekhez tartozó táblázatot, a kísérleti holttestekről kapott képek sorrendben az első évad 3., 9. és 15. részéből ismerősek, a negyedikre nem sikerült rájönnöm, de ha valaki megírja, kap valami sk Bonesos cuccot. Filmore most a létszámon felüli lábakkal van elfoglalva, Hodgins pedig megkapta az elkobzott cipőket, amik egyediek és nagyon értékesek. Filmore Angela gépének modellező programjával bebizonyítja, hogy a cipők az áldozatukhoz tartoznak, szép munka, Angela pedig sorozatszámot talál a nyelven, hát persze, limitált kiadás.
Cam szénája jól áll, Michelle és Derrick szakítottak. Cam vicces módon igyekszik vigasztalni nevelt lányát, és a közös egyetem problémájára is van ötlete ugyebár. Bones és Booth megérkeznek a hullafarmra, és Bones egészen addig bizonygatja, hogy a nyomozásban több szaktudásra van szükség, mint a lábszakértőé, amíg a bomló hullákat meglátva hihetetlen lelkesedés keríti hatalmába, wháó. Egy rothadó férfihulla a szemük láttára robban szét a beleiben felgyülemlett gázoktól, Bones visít, lenyűgöző. Booth inkább az esernyője mögé rejtőzik és undorodik a szagoktól. Jön a hely vezetője, aki osztja Bones lelkesedését, és megkéri a jelenlévő hallgatót, Normant, hogy vezesse körbe nyomozóinkat a legbizarrabb farmon, ami valaha létezett.
Sweets megpróbál beszélni Filmore-ral, de ő nem kíváncsi rá, a pszichológia is egy a sok tudományág közül, ami nem tudott segíteni a bénulásán. Sweets viszont ismeri Brennant, és szeretné, ha Filmore is világosan látná a helyzetet: az antropológusnő azért tűnik olyan érzéketlennek, mert képtelen megérteni mások érzelmeit. Angela hívja Booth-ékat, az áldozatuk neve Dylan McEllroy, a farm vezetője természetesen ismeri, hisz náluk vett részt továbbképzésen. Azt hitte, azért nem jön, mert megbukott. Nyomozóink ezért elmennek az egyetemre beszélni a szobatársával, aki épp Dylan cipőit árverezi el a bámészkodóknak. A srác nem jelentkezett, a lakbért meg valamiből fizetni kell, ugye. A szobatárs szerint Dylan drogot árult, abból volt pénze a cipőkre és a többi drága cuccra.
Hodgins eközben Cannabis-pollent talál a takácsatka nyálkájában, Dylan tehát a hullafarmon termesztette a füvet. A bogaras tudós továbbá felbiztatja a lábszakértőt, hogy mivel most Amerikában van, nyugodtan legyen dühös Dr. B-re, ki fogja bírni. Cam Sweets tanácsát kéri Michelle és az egyetemi felvételi ügyében, de nem tetszik neki, hogy a pszichológus szerint nem etikus, amit tett, hiszen Sweets nem tudhatja, milyen, amikor más érdekeit a magunké elé kell helyeznünk. Ha Camnek be kell piszkolnia a kezét Michelle-ért, hát megteszi. Sweets végül bedobja a „rossz példa” érvet, de Cam otthagyja. Bonesék a cannabist keresik a hullafarmon, Norman nem tud semmit, de a karbantartó ember gyanúsan hallgatja a kérdezősködést a háttérből. Norman finoman szólva nem kedvelte Dylant, de Helsinkiben volt tanulni a gyilkosság idején, csak 3 hete ért vissza.
Filmore csak benéz Sweetshez, és a „Szóval, aki Dr. Brennannel dolgozik, mind terápián végzi?” kérdéssel kezd, haha. Sweets is kapott már a nőtől eleget, de tudja, hogy nincs igaza, és Hodginshoz hasonlóan a nyílt konfrontációt javasolja, akkor is, ha Filmore ettől idegenkedik, hiszen kanadai. Vagy talán csak rémült. Bones eközben a hullafarmon Angela koordinátáit követve megtalálja a takácsatkás cannabist, így a gyilkosság helyszínét is. A hely vezetője naponta ellenőrzi az összes kutatást, most mégis azt mondja, fogalma sem volt a marihuánáról, de hamar kiderül, hogy hazudik, Dylan és ő megállapodtak némi részesedésben.
Hodgins néhány bogárról nem tudja, mi vonzotta őket a holttesthez, ezért nekilát ici-pici bogárgyomor-tartalmakat vizsgálni, amiben Angela persze nem akar segíteni, inkább Filmore-ral beszél, aki apró asszimetriát fedezett fel Dylan lábain, de nem genetikait: valamilyen penge lemetszett egy darabot a sajkacsontból, de nem ugyanaz, mint ami levágta a lábfejét. Az ereje valamiféle szerszámgépre utal. Hazafelé tartva Booth társa lelkére beszél, hogy tényleg kérjen bocsánatot a lábszakértőtől, és ismerje el a munkáját, akár igaza van, akár nem. Hiszen az tesz minket emberré, hogy képesek vagyunk a sajnálatra és a megbánásra. Booth pedig tudja, hogy Bones jó ember, de szeretné, ha másokat is beavatna ebbe a titokba.
A laborba beviszik az összes pengét a hullafarmról, Filmore felkapja az egyiket, és igen félelmetes vele. Angela rekonstruálja a történteket a férfi szakvéleménye alapján, és Hodgins elemzéseivel összevetve a gyilkos fegyver egy fűnyírótraktor. Hodgins továbbá egy szuper rovarcsalogató gélt is talált a bogarak gyomrában, tehát Dylan testét bekenték vele, hogy a rovaraktivitás megnövekedése miatt felgyorsítsák a bomlást, így módosítva a halál feltételezett idejét. És mivel csak egyvalakinek volt akkora alibije, Norman a gyanúsítottlista élére kerül. Booth szerez egy nyugtát, ami bizonyítja, hogy jelentős mennyiségben vásárolt a gélből, és le is tartóztatják. Dylan tönkretette a kutatási helyszínét a marihuána termesztésével, pedig az volt a disszertációs projektje, egy éve dolgozott rajta, sőt még a diákkölcsön is a nyakában volt. De nem akarta megölni Dylant, csak levágni a cannabist a fűnyíróval, a srác pedig nem ment el előle, és elvérzett, amikor a gép elmetszette a lábartériákat.
Cam elmondja Michelle-nek, hogy felturbózta az esszéjét és titokban beadta, így mehet a Columbiára. A lány gondolkodik, majd széles mosollyal közli, hogy rájött ám, mi folyik itt. Cam teszteli, de tanult tőle, keményen fog próbálkozni és nem alkudik meg, mert csalni rossz. Dolgozik egy évet, aztán bejut az egyetemre saját erejéből, mert azt szeretné, ha a nevelőanyja büszke lenne rá. Máris az. Filmore búcsúzkodik, Sweets még az utolsó pillanatban is az önbecsülését erősíti, és befut Brennan is. Filmore csak elmondja neki, hogy szűk látókörűnek és tapintatlannak gondolja, a nő pedig azt, hogy bár szerinte a lábszakértő tudománya nem önálló törvényszéki terület, de a szakértelmét elismeri, és ezt elmulasztotta megemlíteni az írásában. Nélküle az ügyet sem oldották volna meg, ezért hálás neki, és örül, hogy együtt dolgoztak. Sweets eközben észreveszi, hogy a férfi ujjai a bénult kezén mozogni kezdenek, azért odadob neki egy fémtálat, hogy ösztönből elkapja, de nem jár sikerrel, és homlokon találja Filmore-t. Azért persze csak rendbe jön a tudós karja, mindenki boldog, Bones pedig a Founding Fathersben elemzi ki Booth-nak félig latinul, hogy nem bocsánatot kért, csak bűnbánó volt, mint már oly sokszor. Néhány példa után Booth szól neki, hogy a gondolataiért nem kell bocsánatot kérnie, ő meg inkább bele sem kezdene ezek felsorolásába, nehogy később megbánja, amit mondott.
Zene:
„Something To Hold On To” by Allie Moss
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése