Alternatív magyar cím: Holtodiglan
Ez az utolsó filler rész az évadban, de tényleg. Innentől kezdve mindegyiknek megvan a maga sajátos bája, amit lehet szeretni, vagy nem szeretni, de elvitatni semmiképpen sem. Ebben az epizódban Cam és a nőgyógyász pasi, Paul kapják a főszerepet, no meg a szerelem. Kivételesen nem halállal, hanem születéssel kezdünk, méghozzá Paul egyik paciense vajúdik, ezért nem tud elszabadulni a doki a megbeszélt randira. Cam türelmesen vár rá, de már órák teltek el, és őt meg a halál szólítja munkába, ehh. Egy kávé később, persze. Bones és Booth a kukoricásban kóringyálnak és játszanak periszkópot a tetthelyet keresve, végül rátalálnak Camre és a hullára. A 40 év körüli férfit lelőtték, bár a golyó nincs meg. Az eső hirtelen szakadni kezd, nekik meg gőzük sincs, merre van a kocsi. Booth-nak van ballonkabátja, ami szerintem Columbo Hadnagyos külsőt kölcsönöz neki, Cam pedig középiskolában játszott az Oklahomában, ha erről előkerülne egy felvétel, annak örülnék.
A laborban Hodgins kesereg egy sort, hogy kimaradt a terepmunkából, azután elviszi az áldozat ruháját elemzésre. Wendell leméri a golyó ütötte sebet, Cam pedig próbálja megbecsülni a kalibert, ugyanis a golyó még mindig nincs meg. Az FBI-osok keresik, Cam pedig személyesen megy el érdeklődni Booth-hoz az eredményről. Vagyis inkább kikérni a véleményét Paul ügyében, hiszen Booth is rögtön leveszi, hogy Cam nem pusztán szakmai célból kereste fel. Booth azt tanácsolja, hogy adjon még esélyt a dokinak, legalább kilencet, mert ez macskákra és emberekre is vonatkozik, és Cam megérdemel egy rendes pasit.
Brennan a maradványok foglalkozási markereit elemzi és mutatja be, mire következtet azokból, roppantul zavarba hozva ezzel Wendellt, aki gyorsan összegzi a lényeget: egy kanos farmert keresnek. Booth rá is talál Ed Samuelre a környékről eltűnt személyek között, felveszi Bonest és indulnak beszélni a feleségével. A teljes családot otthon találják: az asszonyka két húgát, apját, és 11 (!) gyerekét. A két húg igen fura fejeket vág, amíg a feleség Edről beszél. A pasi tartott otthon önvédelmi fegyvert, az egyik nő fel is ajánlja, hogy megmutatja nyomozópárosunknak, és átkíséri őket a hálószobába.
Cam gyanúsan lassan sétál be Hodginshoz, akinek ez fel is tűnik, de Cam azt mondja, csak az életen töpreng. Hodgins és Wendell mindjárt el is viccelődnek rajta, hogy egyiküknek sincs élete, de főnökük tekintetét látva inkább gyorsan beszámolnak róla, mit találtak: krumpli darabokat a mellkasi sebben és növényrészecskéket a ruhán, azonosítás folyamatban. Bones a falon lévő családi fotókat látva genetikailag deformáltnak titulálja a gyerekeket, mert a köztük levő minimális korkülönbség miatt nagyobb eltérésnek kellene látszódni a koponyájuk méretében. Booth ezért csúnyán néz rá, de amíg Cammel beszél telefonon, Bones rátalál a családi fotóalbumra, amiből kiderül, hogy Ed mindhárom lánytestvért feleségül vette, tehát a 11 gyerek 3 anyától született, uhh. Az FBI-ügynök rájön, hogy a krumplit használták hangtompítónak a lövésnél.
Booth a maga részéről nincs kibékülve a furcsa családdal, hiába sorol fel neki Bones érveket a többnejűség mellett. Sweets az ügynökkel ért egyet, mert bár a poligámiának antropológiailag van értelme, a féltékenység nagyon erős érzelem. Mindhárom feleség otthon volt a gyilkosság idején, Booth első körben az apjukkal beszélget el. Az apa őszintén szólva azt gondolta, hogy a lányainak elment az esze, de nem akarta még ő is megnehezíteni az életüket, ezért normális viszonyban maradt Eddel. Van alibije, és egy sztorija egy Pete Mill nevű pasasról, aki pekándiót termeszt, és nem is olyan rég az „ágyas” szót karcolta Feleség 2 kocsijára. Továbbá temérdek fegyvere, amiket át is ad Booth-nak.
Angela leginkább sajnálja Edet, három feleség, ráadásul testvérek, nem lehetett könnyű dolga. Törvényesen ugyan csak az elsőt vette el, a másik kettőt csak egy vallási szertartás keretében, ezért nem csukták le. Az estéken pedig igazságosan megosztoztak, én kapásból annak néznék utána, mit csinálhatott Ed a hetedik napon, mert hogy nem megpihent, az biztos, tekintve hogyan végezte. Cam és Paul közös kávézását meghiúsítja egy terhes nő trambulinon ugrálás iránt érzett vonzalma, de Cam rájön, hogy kísérleti célból mindenféle fegyverekkel lövöldözni egy tartályba jó móka, és az FBI ballisztikusai úgyis túl elfoglaltak, ezért zöld füldugókkal Shreknek álcázza magát és kijelenti, hogy itt a gyilkossági szezon.
Wendell egyelőre nem tudja, mi okozta az áldozat alsó állkapcsának elváltozását, de biztosan nem rák vagy rovarirtó. Talált viszont egy halál előtti sérülést a medencecsonton, és beágyazódott szemcséket a kimeneti sebben. A golyó ezek szerint kemény felületbe csapódott kilépéskor. Hodgins azonosította a növényt a ruháról: pekándió virágja. Sweets elbeszélget Pete Millel, aki ugyan tagadja, hogy megölte volna Edet, de elég hirtelen haragú, és van egy rakás fegyvere is, Cam örülhet. Bár a golyó még mindig nincs meg, tehát a fickót máshol ölték meg, Cam szerint a szerelem az indíték, és ezt el is mondja Booth-nak. Reggeli közben aztán jól el is vitatkoznak ezen Bonesszal, mert hiába mondja Bones, hogy a történelem alapján a monogámia csak a kihalást garantálja, nem a boldogságot, Booth egyszerűen kijelenti, hogy a történelem téved. Aztán kap egy telefont, és széles vigyora jelzi, hogy a hallott információ az ő érvelése mellett szól: Feleség 1 hat hete beadta a válópert. A nő persze tudja, hogy el kellett volna mondania, de még a testvérei előtt is titkolta a dolgot. A válás oka, hogy Ednek viszonya volt.
Hodgins elemzi a visszacsapódott részecskéket, amik biztosan nem a kukoricából származnak, és irigykedik egy sort Angelára, amiért ő már érzi a baba mozgását. Cam még mindig lövöldözik, és nem veszi fel a telefont, pedig Paul kitartóan keresi. Az arra járó Angie szerint úgy tűnik, ők ketten összeillenek, mivel mindketten munkamániások. De sajnos emiatt nem is látják egymást. Azt tanácsolja Camnek, hogy viselkedjen úgy, ahogy szokott: ne várjon, tervezzen, és ha Paul nem szerepel ezekben a tervekben, hát majd utoléri őt. Angela ezután a lövést modellezi Brennannel, amikor jön Hodgins és közli, hogy a visszacsapódott részecskék megemésztett pekándióból származnak. És mivel ürüléket ritkán találni falon, Angie máris fekvő helyzetbe helyezi az áldozatot. Cam megkapta az izotóp eredményeket, és már tudják, mitől volt duzzadt az ajka: rádiumsóval megmérgezték. Egészen pontosan megitatták vele a mérget, de ezt már Bones a kocsiban mondja el Booth-nak, aki nem is lepődik meg túlságosan a mérgezés tényén. Viszont mivel végül lelőtték, talán a gyilkos türelmetlen volt. A rádiumsóhoz nem lehet csak úgy hozzájutni, így a gyanú az áldozat egyetemista szeretőjére terelődik.
Sweets kihallgatja a nőt, aki úgy ismerkedett meg Eddel, hogy az egyik fiát korrepetálta kémiából. Ám miután a három feleség felkereste és az első kiosztotta, elfutott, pedig Ed még egy szép használt sportkocsit is vett neki. A rádiumsó eltűnését csak pár napja vette észre. Booth-ék megtalálják a mérget a család házában, és Feleség 3 nagy nehezen bevallja, hogy ő használta. Persze csak körültekintéssel, nem megölni akarta a férjüket, csak megbetegíteni, mert hármuk közül az ő feladata a betegápolás, így többet lehetett vele. Az FBI-nál Sweets lenyűgözve figyeli, hogyan válik semmivé a három testvér idilli viszonya a stresszhelyzetben. Főleg, mikor kiderül, hogy Feleség 2 látta Feleség 1 válási papírjait.
Paul érkezik Camhez a laborba, csak sikerül néhány percet szakítaniuk egymásra. A doki a maga részéről még a munkahelyén is hazudott, hogy elvihesse Camet vacsorázni, mert úgy érzi, a nő fontos neki. Így hát Camnél van a labda, rá viszont jelenleg vár egy lezáratlan nyomozás. Paul azt sem bánja, ha a nő nem tud elmenni a randira, úgy legalább kvittek lesznek, ez kedves.
Hodgins utánajárt, hová adja el Peter Mill a pekándiót takarmánynak, és most élő közvetítést néz négy különböző állatról, arra várva, hogy az ürülékükben turkálhasson. Wendell érthető módon a sok munkájára hivatkozva ezúttal kimenti magát a terepmunka alól. Bones és Booth megint reklámozzák kicsit a nő autóját, majd miután Booth rájön, hogy az adott esetben Bones egyetért vele a többnejűség megítélésében, nagy röhögések közepette megegyeznek, hogy sértő kifejezéseket használni egy elhunytra nem szép dolog, bár kétségkívül vicces.
Cam Angela szimulációját nézi a lövésről, és nem érti, miért nem védekezett az áldozat, de aztán úgy dönt, nem is akarja ezt megtudni, inkább a vacsorát választja, így aztán Brennanre marad, hogy ezt kitalálja. A szerencsétlenségére épp arra járó Wendell emiatt először Cam esti terveiről tud meg többet, mint amire számított (Brennan: „Szexelni megy Dr. Lidnerrel.” Wendell: „Ó. Jó Dr. Saroyannak.”), majd eljátszhatja az áldozatot is, akinek a támadó minden bizonnyal beletérdelt az ágyékába, hogy legyűrje, innen ered a medencesérülése. Egy nő viszont nem lett volna képes erre. Hodgins kísérlete alapján olyan férfit kell keresniük, aki pulykákat tart, szerzett is egy listát róluk, és az áldozat apósa is rajta van, nahát. Brennan frizurája ebben a jelenetben már hasonlít az első évados stílusra végre.
Brennan folytatja Cam helyett a lövöldözést, Wendell elemzi a golyókat, Hodgins pedig fémkereső detektorral rálel a gyilkos lövedékre az apósnál, és előkerül a fegyver is. Booth hiába érti meg a férfi indítékát (Ed megcsalta a lányait), le kell tartóztatnia, mert amit tett, elfogadhatatlan. Cam majdnem lelép a randiról, de hálistennek belefut Bonesékba, így marad, és a sálat is elfogadja Paultól, sőt, csókot is váltanak, dejó. Booth az ügyüket bizonyítéknak látja arra, hogy két ember egy pár. Az egyetlen, aki boldog volt a helyzetben, holtan végezte, és biztosan nem szerette mindhárom feleségét egyformán. Az első volt az igazi szerelme, a heti egy szabad estjét is vele töltötte. „Sok embert szerethetsz a világon, de mindennél jobban csakis egyet.” A mindent összezavaró kémiai üzenetek ellenére is lehet tudni, ki az az egy, és ha hagynád is elmenni, az az egy nem megy sehova. Bizony így van ez.
Zene:
„Aotearoa” by Minuit
„The Rock And The Tide” by Joshua Radin
Van videó is a lövöldöző Camről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése