Oldalak

The Hole in the Heart - Eltévedt golyó

Alternatív magyar cím: Telitalálat

Ha megkérdeznék tőlem, miért jó a Bones, azt felelném, nézzék meg ezt az epizódot. Minden benne van, amiért a sorozatot szeretni lehet: féktelen idétlenkedéssel indít, a közepén van dráma és egy fordulat, amitől még Angela szava is elakad, pedig erre még nem volt példa. A rész végén pedig kapunk egy olyan mesterlövész-párbajt, hogy még. Ez utóbbit már előre sejtetik a kezdő képsorok: jelenlegi főgonoszunk, Broadsky gyakorol, segítsége is akad egy fiatal haverja személyében, akit ugyan már figyelmeztetett az FBI, hogy Broadsky rossz útra tért, de nem hitte el. Azért a fegyverét nem adja kölcsön első szóra.
Royal Diner, Bones aggódik, mivel egy hete nem volt új esetük. Hát persze, ugyanis Booth az összes emberét Broadsky-ra állította rá. Hiába mondja neki Sweets, hogy ne kezelje személyes ügyként, még Bones szerint is az. Vincent jő, megérkezett a T-Rex csontváz másolata, amit Brennannel rendeltek egy előadáshoz: „A Theropodok és a Homo sapiens mellső végtagjainak összehasonlító csonttana és biomechanikája.” A két tudós szerint a téma úgy tűnik nagyon vicces; csak sor kerül hát az ember – T-Rex összecsapásra, kár, hogy a jelek szerint Booth nem emlékszik rá, hogy anno ő ültette a bogarat Bones fülébe, ebből is láthatná, mennyire komolyan veszi őt a társa. Igaz, a hír, amit kap tényleg fontos, egy ügynökük látta Broasdky-t Paula sírjánál. Booth a helyszínre siet, megnézi Shaw ügynök fotóit, majd felveszi a virágcsokorba rejtett telefont. Broadsky hívja őt, hogy fenyegesse kicsit, mert az önvédelem nála néha igen agresszív támadást jelent: „Ne feledd, sosem látod a golyót, ami leterít.”
A laborban Vincent lelkesen ecseteli, hogy az előadáson T-Rex-nek fog öltözni, hogy egy szkanderversenyt demonstráljon, vagyis csak az elméletét. Örülünk, Vincent. Hodgins persze nem elégszik meg pusztán a számításokkal, Cam pedig látja már, hogy tényleg vissza kellene térniük a gyilkosságok megoldásához. Az érkező Booth a maga részéről semmit sem akar tudni a témáról, ő Angelához jött. A nő készített neki egy alkalmazást, ami pár másodperc alatt megadja, melyik adótoronyhoz van Broadsky a legközelebb, amikor hívja Booth-t.
Sweets pszichológiai véleménye szerint a gonoszembernek van egy segítője. Shaw ügynök a számlái alapján bravúrosan lenyomozza, mivel jóvá akarja tenni, hogy Broadsky kiszúrta őt a temetőben. Booth elismerését fejezi ki, majd Sweetsszel együtt Matthew Leishenger kunyhójához mennek, ahol varjakra, a srác hullájára, mesterlövész-puska tokjára és egy őket figyelő kis kamerára lelnek. Sweets viccesen viselkedik a terepen, továbbá Broadsky-t is láthatjuk, ahogy nem sok jót ígérő arckifejezéssel őket figyeli, miközben egy golyót készít.
Cam Leishengert boncolja és biztos benne, hogy Broadsky ölte meg. Nem vitte el a pénzt a tárcájából, és kesztyűnyomot is találtak rajta. Vincent egész addig segít neki feltérképezni a sérüléseket, amíg Hodgins el nem rabolja 3 percre, élet-halál kérdés. Camnek gyanús a két pasi, és nem is alaptalanul: Hodgins megbütykölte a csontvázmásolatot, hogy Vincent ténylegesen akkora mozgató és tartó erőt tudjon kifejteni vele, mint egy T-Rex. Mivel Hodgins mindig készen áll az emberi faj képviseletére, az érkező Cam tanúja lehet az első ember – T-Rex szkanderversenynek, amit hatalmas küzdelem után az ember nyer a zsarnokgyíkkal szemben, hiszen a T-Rex vállízülete nem hajlik eléggé a győzelemhez. „Hajrá emberiség!” – mondja Cam elnéző mosollyal, és csak ezután adja át Leishenger tárcáját Hodginsnak elemzésre.
Sweets bővíti Broadsky profilját. Leishenger nyilván átkerült a szemében a rossz oldalra, oda, ahol Booth is tanyázik. Broadsky pedig ölni akar, ügynökünk eltökélten kijelenti, hogy ő nem, de megteszi, ha erre lesz szükség. A pszichológus reméli is, mert Booth után nyilván a kis csapat többi tagja következik. Vincent lelkesedését tovább fokozta a szkander, de Brennan az aktuális ügyükre koncentrálna, ám legyen, a szerepjátékban a nő lesz a támadó, Vincent pedig Leishenger. Mivel Broadsky a közelharc mestere, a kis tudós felteszi, akkor rövidesen halott lesz. A látványos verekedést az érkező Booth szívesen megnézné még egyszer, de egyrészt Vincent kétségbeesve bizonygatja, hogy már meghalt, elhihetik, másrészt ez nem segít elkapni ellenfelüket, aki most is odakint van valahol, Leishenger puskájával.
Úgy bizony, egy toronydarun készülődik a támadásra. Amíg ő beállítja a fegyvert, zenés montázst láthatunk az összes főbb szereplőről, és mivel a promóban már beígérték, hogy egyikük meg fog halni, meg a zene is nagyon eltalált, komolyan vesszük. Broadsky becélozza a labort hőkamerával, majd tárcsázza Booth-t, aki Vincentnek adja át a telefont, hogy beizzítsa Angela nyomkövetőjét. Egyetlen lövés dördül, az üvegtető betörik, hőseink a földre vetődnek. Booth már épp kijelenti Bones kérdésére, hogy ő és Vincent jól vannak, amikor észreveszik, hogy a srác szívéből ömlik a vér. Booth hiába szorítja le, Vincentnek már csak ahhoz van ereje, hogy azt ismételgesse, ne kelljen elmennie, végül pedig, hogy szeretett itt lenni. Bones még azt is kimondja, hogy ő volt a kedvence a gyakornokok közül, de hogy Vincent hallotta-e még, az örök kérdés marad, mert meghal. Nem örülünk, Vincent.
A lesújtott csapattagoknak Booth hozza a hírt: Broadsky lelépett. A hogyan tovább kérdésére pedig azt javasolja, hagyjanak maguknak egy kis időt feldolgozni a barátjuk elvesztését. Mindenki menjen haza, aludja ki magát, és holnap nekilátnak, hogy elkapják a rohadékot. Mindenki, kivéve Bonest, akivel ellentmondást nem tűrően közli, hogy nála fog aludni. Van egy kis egyezkedés a szobabeosztásról, de a nő logikája persze most is megdönthetetlen: egyrészt ő kisebb, tehát jobban elfér a kanapén, másrészt Booth-nak ki kell pihennie magát rendesen.
Hodgins a laborban maradt, nem tud aludni, és érdekes felfedezést tesz: Leishenger tárcájából eltűnt egy hitelkártya méretű tárgy, és nyomokban arany maradt utána. Angela is felébred a hírre, és vigasztalják kicsit egymást, mi pedig visszamegyünk Booth-hoz, akire Bones nyitja rá az ajtót hajnalban. Méghozzá épp 4:47-kor, figyelmesebbek ezt az időpontot már ismerik a „The End in the Beginning” és a „The Beginning in the End” részekből. Értem én, a kezdettel meg a véggel játszunk, itt most egy élet ért véget, lássuk, mi fog kezdődni. Bármi is lesz az, csak azután kerül rá sor, hogy Booth elteszi a pisztolyt, amit ösztönből ráfogott a szobájába belépőre. Bonesnak szüksége van némi magyarázatra, hiszen Vincent nem hozzá beszélt, amikor azt kérte, ne kelljen elmennie, hanem Istenhez, vagy az univerzumhoz, ha úgy jobb. És Bonesnak szüksége van Booth megnyugtató ölelésére is, ott is marad az ágyában, és tutira szex lett ebből, nekem ne magyarázzon senki.
Eljő a reggel, a laborban Cam szomorúan számol be Angelának, hogy beszélt Vincent édesanyjával Angliában, aki először azt hitte, a fia hívja. Cam megígérte neki, hogy hazaszállíttatják Vincent testét, hogy eltemethesse. Hodgins újabb furcsaságot talált a hiányzó kártya tokjában, és Angela jön rá, hogy Broadsky egy belépőkártyát vitt el Leishenger tárcájából. Az arany ezek szerint a kártya érintkezőjéből maradt. Hogy hová akar Broadsky ennyire bejutni, azt majd az FBI fogja kideríteni. Ugrunk is Booth irodájára, ahol kedvenc ügynökünk elgondolkodva néz kifelé az ablakon. Shaw szól neki, hogy megérkezett Leishenger főnöke, továbbá részvétét fejezi ki Vincent miatt. Booth széles mosollyal kijelenti, hogy nem a részvét ideje ez, hanem a bosszúé. Hm. Leishenger főnöke talán az első kiválóan használható információforrás a sorozat történetében: pikk-pakk megtudjuk tőle, hogy a belépőkártya a kikötőbe kellett, már látjuk is a sunyi Broadsky-t, amint felhasználja.
Vissza a laborba. Brennan éppen olyan elgondolkodó arckifejezéssel néz farkasszemet Leishenger koponyájával, mint amilyet Booth-nál láttunk az imént. Angelának persze feltűnik, hogy valami nincs rendben, amikor barátnője már másodszor mondja, hogy mikroszkóppal akarja megvizsgálni a szokatlan sérülést, amit talált. Brennan először Vincent halálára fogja a dolgot, de aztán csak kiböki, hogy ágyba bújt Booth-szal. Angela nem kezd el ujjongani a) kegyeletből, b) tudja, hogy Brennant szó szerint kell érteni, ezért megpróbálja lényegre törő kérdésekkel pontosítani a dolgot: „Mi is történt valójában, miután bebújtál az ágyba Booth-szal?” Brennan csak mosolyog, Angie örül, ekkor befut Hodgins a legújabb felfedezésével, de felesége rövid úton elküldi Camhez. Irigykedünk egy sort Angelára, mivel nyilván kiszedi Brennanből az összes piszkos kis részletet, amíg nekünk a felbőszült Hodginsszal kell tartanunk. Kárpótlásul Cam a tőle megszokott humorral reagál a bogaras tudós furcsa viselkedésére.
Booth és Shaw már a kikötőben vannak, le is záratják, mert tudják, hogy Broadsky bent van. Hodgins is utoléri Booth-t, és a tény, hogy szerinte a golyót az óceán mellett készítette a gonoszember, beleillik a képbe, sőt a pontos hajót is sikerül megmondani. Booth fog egy puskát és egy Smith-ügynökös fülest, és a hajó felé lopakodik. Pechére Broadsky kiszúrja, megkezdődik a két mesterlövész kergetőzése. Bones hívja Booth-t és csodálkozik, miért nem válaszol. Szerencsére ott van Hodgins, aki sikeresen kommunikál vele még ebben a helyzetben is, és elmondja, amit Bones kikövetkeztetett: Broadsky jobb keze el van törve. Jelen körülmények között ez életmentő információ. A gonoszember lő, de elvéti, így alkalmuk nyílik elcsevegni, tőmondatokban, de nagyon keményen.
Booth végül célba veszi Broadsky-t, de nem öli meg, csak a lábába lő, épp ellenkezőleg, mint ahogy korábban ígérte neki. Broadsky szerint Vincent járulékos veszteség volt, és rohadtul biztos benne, hogy ő a jó oldalon áll. Booth is, és szerinte az a különbség köztük, hogy neki van igaza. Brennan csap le a laborban a telefonra, hogy azután közölje a feszülten várakozó csapattagokkal a jó hírt: Booth elkapta Broadsky-t. Mindenki ujjong, Angie Brennanre mosolyog, ő meg vissza.
A csapat tagjai készülnek búcsút venni Vincenttől, és arról beszélnek, hogy Brennan talán el sem jön. Booth leállítja őket, ő biztos benne, hogy ott lesz, hiszen megígérte. Igaza is lesz, Bones csak azért késett, mert megállt virágot venni. Ugyan cserepeset, de Angela megnyugtatja, hogy jó, amit csinált. Méltó módon mindegyikük felidéz egy fura kis tényt, amit Vincenttől tudott meg, végül kiderül, hogy a kis tudós kedvenc dala a „Da Lime in da Coconut” volt, ami épp Sweets örömzenéje, ugye. El is kezdi énekelni, és először Angela, majd szép sorjában a többiek is csatlakoznak, így köszönve el végleg Vincenttől, vidámsággal, mint amit ő is hozott az életükbe. Bones belekarol Booth-ba, Angela, a titkok tudója ezt mosolyogva veszi tudomásul, miközben mindannyian a labor felé veszik az irányt.

Zene:
„Keep The Streets Empty For Me” by Fever Ray
„Coconut” by Cast

In memoriam Vincent:
- A Tyrannosaurus Rexnek összeolvadt villacsontja volt.
- A csirkebőr kesztyű volt a divat csúcsa a 17. században.
- Az év legforgalmasabb vásárlási időszaka dec. 24-én du. 3 és 4 óra között van.
- A kanadai Quebecben épp olyan mértékű a bűnözés, mint Disney Worldben. Vagyis biztonságos uticél.
- Az ostorcsattanás valójában az, amikor a bojt átlépi a hangsebességet.
- Az Eiffel-torony csúcsa télen 15 cm-rel alacsonyabb, ezért jobb akkor megmászni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése