The Boy in the Time Capsule - Üzenet a múltból

Századik összefoglaló, jeee Texas.

Alternatív magyar cím: A múlt sebei

Nagy az izgalom a Foothill gimiben: az 1987-es osztály végzősei gyűltek össze, hogy kiássák 20 éve eltemetett időkapszulájukat. Az eseményen szónokló pasas és az egykori vezető pompomlány közös gyermeke épp végzős a Foothillben, így természetesen rá hárul a földlapátolás nemes feladata. A srác megtalálja a kapszulát, örömujjongás, felfeszítés, majd undorodva hátrálás következik – a tartályban ugyanis gusztustalan szagú és állagú lötty van, pedig elvileg vízálló, bizonygatja egy Bill Gil nevű tag. A trutymót megkavargatva egy koponya kerül elő, így Bones is a helyszínre érkezik, Booth társaságában persze, aki lelkesen nosztalgiázik a gimnáziumi „menő focista csávó” éveiről. Gil Bates kancsiszöveggel magyarázza, hogy amikor anno lezárta a tartályt, a 20 év körüli fehér férfi koponyája még nem volt benne, továbbá hogy a szállítás bajos lesz a korrodálódás miatt. Bones rögtön vödröt és fúrót kér, és hozzálát a folyadék lecsapolásához.

A laborban is nosztalgikus a hangulat, jóhogy, a kis csapat tagjai 20 éves videofelvételt néznek épp a tartály lezárásáról. Évkönyv, magnó, 4x4x4-es Rubik-kocka, CD kerül bele, hulla nem. Zack a csontokon elég sok különböző időből származó begyógyult törés nyomát látja; a jobb kulcscsont sérülése viszont friss – állapítja meg Brennan. Angela már rajzolt is egy arcot, ami alapján Cam az évkönyvben, Zack pedig a videón szúrja ki rögtön az áldozatot: Roger Dillon. Flaneling, szemüveg, vicces haj: a srác tipikus kocka. Volt.

Hodgins analizálta a trutyit/szerves anyagot/Rogert és a tömegspektrométer ideggázt mutatott ki. Zack csukló- és vállsérülést talál, Cam szerint valaki nagy erővel hátracsavarta a srác karját, Zack pedig fájdalmas tekintettel emlékszik vissza az erőszakos tanulókra, akik az iskola udvarát uralták. A tény, hogy gimis kora előttről is vannak törések, arra utal, hogy Roger családja problémás volt, így aztán kizárólag Booth számára érthetetlen, miért nem jelentette Mr. Dillon soha a fia eltűnését. Pedig nyilvánvaló: elhitte a srác anyjának, hogy egyszerűen lelépett. Akkoriban elég sokat ivott, de azért törődött a fiával. A ballagás estéjén is őt kereste fel Roger, hogy jelentős összegű pénzt kérjen tőle. Akkor látta utoljára, most pedig megrendül a halálhírétől. Azt javasolja kedvenc nyomozópárosunknak, hogy Gillel beszéljenek, nagy haverok voltak a fiával anno. És mivel már neki nem teheti, Booth-éknak mondja el, hogy megváltozott, józan, és sajnálja, amiket tett.

A laborban Hodgins további mintákat gyűjt a tárgyakról, amiket Angela szed ki a kapszulából, Cam pedig ellenőrzi őket a listán. Egy nagyméretű floppy diszk bizonyára a diszk-réten termett, ugyanis a felsorolásból hiányzik, de az is lehet, hogy az áldozaté volt, csakúgy, mint egy karóra. Az óra felnyithatós, és mivel jó minőségű, belül száraz maradt. Sok mindent elárulhat Hodginsnak. Booth mindeközben a kocsiban addig faggatja Bonest, hogy milyen tinédzser volt, amíg fény derül egy Andy Pfleuger nevű srác kegyetlen gaztettére: Titkos Mikulásként egy Okoska törpöt rakott Bones szekrényére, pedig ő Törpillát szeretett volna. Booth ígéretével ellentétben jót nevet a történeten, hiába próbálja visszatartani. Bonesnak ez persze rosszul esik. Gil Bates elmondja Booth-éknak, hogy Roger az eltűnése előtt búcsúlevelet írt az anyjának. Az állt benne, hogy nem bírja tovább elviselni az apját, meg a srácokat a suliban, ezért lelép. Gil mindvégig azt hitte, újra látja majd régi legjobb barátját.

Az órán és a floppyn is voltak pamutszálak az áldozat farmeréről, ami annyit jelent, hogy a tárgyak a zsebében voltak, amikor megölték. Az órában pedig kokain volt, ez megdöbbentő. Az FBI összegyűjtötte mindazokat, akik kapcsolódnak a gimihez és van priuszuk, Cam rátalál köztük egy tanárra: Darwin Banks drogot terjesztett az iskolában 1987-ben. Két nappal Roger eltűnése után tartóztatták le. Booth elbeszélget a tanárral, aki megváltozott némileg az elmúlt 20 évben, a haja pl. jelentősen megrövidült. Mindenesetre állítja, hogy bár ő volt az időkapszula-bizottság fakultásvezetője, semmi köze Roger halálához, a srác pedig sosem kokainozott, csak attól szállt el, ha számítógépes programokat írhatott. Ő sem árult drogot, volt nála valamennyi, igen, de hát 23 éves volt akkoriban. Nem is Roger köpte be, hanem John Adamson, egy jómódú seggfej, akit egyszer puskázáson kapott kémia órán.

Eddig minden nyom zsákutca, így aztán Booth a következő foglalkozásukon Sweetsnél megpróbálja rávenni a kis pszichológust, hogy készítsen neki profilt a gyilkosról. Bones még mindig mérges a törpös sztori miatt, amiből az lesz, hogy Sweets kijelenti: Booth-nak is meg kell osztania magáról egy érzelmileg megalázó történetet, hogy kiengesztelje társa megbántott lelkivilágát. Az ügynök nagy nehezen belemegy, Sweets pedig készítse csak el azt a profilt. A fennmaradó időben szerepjáték következik – az ügynök ekkor jön rá, miért is nem viheti be a fegyverét a pszichológus irodájába.

Cam nem talált kokaint az áldozat haj- és csontmintáiban, tehát tényleg tiszta volt. Hodgins pedig arra jött rá, hogy az idegméreg, amit kapott, túl kevés lett volna a megöléséhez. Zack ebben a pillanatban hozza a megoldást: az állkapocscsont sérülése alapján a srác nyakába egy nem túl éles és nem túl hegyes fegyvert döftek, ami átvágta a nyaki ütőerét, így elvérzett. Angela szerzett egy (IBM-nek tűnő) Commmodore Amiga számítógépet az Intézet kiállításáról, belerakja a floppyt, Hodginsnak pedig leesik az álla a látottaktól. Roger Dillon egy olyan játékot alkotott meg 1987-ben, ami évekkel megelőzte a korát, hasonlít a 6 évvel később megjelent Doom-ra. WarStrike volt a neve. Roger milliárdos lett volna, ha a játékát kiadják.

Az FBI-nál ügynökünk küzd a gimis sztorikkal, de Bones nem fogadja el a vesztes focimeccset, sem azt az esetet, amikor egy leányzó bosszúból jól lenyúlta Booth ruháit, így zokniban és a Szt. Kristóf-medáljában kellett berohannia a koleszba a lelátó alól, ahol előző héten még egy másik lány alá terítette a hálózsákját. Ez csak szexuális dicsekvés – még ha hideg is volt. (Pedig a hideg indok ám sokmindenre, mindegy.) Gil Bates várja nyomozóinkat Booth irodájában. A fickó tudott a WarStrike-ról, bár arról nem, hogy Roger végül megírta a játék kódját. Ez lett volna a közös üzletük alapja a gimi után. Mindketten dolgoztak, hogy jó számítógépeket vehessenek. (Booth is, de a munka nem megalázó. Azért szép próbálkozás volt, ezt még Bones is elismeri.) Gil egy útépítésen, Roger korrepetálta a pompomlányt, Janelle-t, és felvételit is írt egy drogos hokis helyett jó pénzért. A neve John Adamson, nocsak. Az ő korija volt a kapszulában, és Banks is említette, ugye.

John Adamson végül majdnem ledoktorált a Harvardon, ahová Roger segítségével jutott be. Öt évet végzett el, de ma már csak hitvány tudományos múltjaként gondol az iskolára, sokkal inkább foglalkoztatja a szenátor kampányának vezetése. 200 dollárt fizetett anno Rogernek a tesztért, ám később a srác még 500-at kért tőle, azt mondta, úgysem értené meg, mire kell neki. Odaadta az összes nála levő készpénzt, és az aranyóráját – a rejtett kokainos rekeszt azonban már letagadja, ennyit a teljes együttműködésről. Sweets szerint nem gyilkos, pszichológiai indoklás is van, de sokkal meggyőzőbb, hogy Adamson tutira visszavette volna az óráját. Sweets további segítséget ígér a nyomozásban, hiszen imád terepen lenni – neki már a biztonsági laborkörnyezet is annak számít, a sok neurotikus után.

A részletes elemzés, amit Hodgins végzett az idegméregről kimutatta, hogy az egy rovarirtó összetevője volt, amit a ’80-as években permeteztek a moszkitók ellen, a feljegyzések szerint a Foothill gimnázium közelében is, éppen Roger halálának estéjén. Most lakóházak vannak ott, de akkoriban még mocsár volt, alig pár házzal. Roger bizonyára átgázolt rajta, és Hodgins szerint ezt csakis egy lányért tehette. Ezt egyrészt saját fiatalkori élményeire alapozza, másrészt utánanézett, kik laktak akkoriban a mocsárban, és megtalálta a pompomlány családját is köztük. Brennan még megkérdezi a bogaras tudóstól, hogy megváltoznak-e a fiúk a gimi után, és nem igazán nyugszik meg a „csak külsőleg” választól. Angela megtisztította a kapszulában talált évkönyvet és rájött, hogy valaki készített egy poénos verziót, és azt rakta bele, hogy 20 évvel később majd jól leégessen mindenkit. Sőt, a „Kiadta: Mogorva és Marcona” szöveg szerint egyenesen két valaki volt. Ők tehették a holttestet is a kapszulába.

Janelle Brown háza előtt Booth újabb próbálkozást tesz: elmeséli Bonesnak, hogy egyszer az iskola hangosbeszélőjén hívott el egy lányt a bálba és ezért hetekig rajta röhögtek. Ám mivel a lány igent mondott, ez a történet is csak egy újabb dicsekvés. Bent a házban az egykori pompomlánytól megtudják, hogy Roger bizony beléesett, nem is kicsit. Az eltűnése estéjén átvitte neki a bizonyítványát. Bones összehúzott szemöldökkel szemléli a nő fiát, majd egy alkalmas pillanatban lenyúl egy családi fotót. A laborban aztán Angela segítségével összehasonlítja a képet Janelle férjének fényképével, és a Mendeli örökléstan segítségével bebizonyítja, hogy Alex valójában Roger Dillon fia. Ha Terry Stinson rájött, hogy Roger lefeküdt a barátnőjével, az bizony jó gyilkossági indíték lehetett.

Kínos perceket él át a Stinson-házaspár: a férj megtudja, hogy a srác, akit a sajátjaként nevelt, biológiailag nem az ő fia, végezhetnének DNS-tesztet, de nem nagyon van rá szükség. A feleség pedig bevallja, hogy azért feküdt le Rogerrel, mert ő kedves volt, még ha kicsit furcsa is, nem olyan srác, mint az iskola sztárjának számító Terry. (Bones és Booth ezalatt sokatmondó pillantásokat váltanak.) Janelle elmondta Rogernek, hogy terhes tőle, mire a srác el akarta venni, és pénzt akart szerezni, hogy együtt leléphessenek, ám ő elutasította. A nő sajnálja, hogy sosem vallotta be az igazat, de olyan boldog volt Terry a baba hírétől, hogy akkor látszott, igazán szereti Janelle-t. A férfi vet egy hosszú pillantást a családi fotójukra, majd vesz egy nagy levegőt és kijelenti, hogy Alex az ő fia, és ők egy család.

Sweets kész a profillal, mindent beleadott, hogy eldicsekedhessen a barátnőjének: segített megoldani egy gyilkossági nyomozást. Na akkor lenne csak igazán jó éjszakája. Szerinte, aki a gyilkosságot elkövette, nem felnőtt volt, és 20 éve vár arra, hogy kiderüljön az igazság. Ezalatt önsorsrontó életet élt, a képességei alatti munkát végez. Talán már be is vallotta Booth-nak az igazat, csak ő nem hallotta meg. Bones a társa pártjára áll: Booth jó hallgatóság. Akkor, talán, csak azért tette az időkapszulába a testet, mert épp kapóra jött a hulla elrejtéséhez.

Hodgins az állkapocs-sérülésben levő anyagot elemezte és rájött, hogy egy aszfaltozólapátról került oda. A kapszula pecsétjén is volt belőle. Bill Gates Gil Bates (lassan feladom a folyamatos javítgatást, állandóan elírom) pedig egy útépítésen dolgozott, így máris a kihallgatóban találja magát. Ő volt Mogorva, Roger, a legjobb barátja pedig Marcona. Bones és Booth jól ki is borítják azzal, hogy a régi beceneveiket használják a történtek felidézése során. Végül bevallja, hogy igaz, amit gondolnak: Rogerrel kiásták a kapszulát, hogy beletegyék az évkönyvet. A srác pedig visszakérte tőle a közös terveikre szánt pénzt, mert a maga részéről Janelle-t tartotta már akkor fontosabbnak. A gyerekről azonban nem szólt… Viszont ideges lett, verekedni kezdtek, Gil felkapta az ásót, aztán már csak arra maradt ideje, hogy megmondja Rogernek, mennyire sajnálja. A legjobb barátja gyorsan elvérzett. De van egy gyereke… Gil már csak azt reméli, hogy beszélhet neki az apjáról.

A Royal Dinerben Booth újabb megalázó történettel próbálkozik: a suliban a haverja nagyon megszívatott egy szerencsétlen könyvmoly srácot, aki filiszteusnak nevezte őket, ám Booth akkor még nem tudta, hogy ez mit jelent, így azzal vágott vissza, hogy ő katolikus. Azután meg együtt röhögött a többiekkel a srác kínlódásán, mert nem tudta megmenteni. Bones végül elfogadhatónak ítéli a történetet, és bónuszként egy törpöt is kap, de nem ám Törpillát, mert a férfi szerint ő egy buta, sekélyes törpnőszemény, akinek nincs semmije a külsején kívül. Kedvenc antropológusunk sokkal több nála, így nyugodtan elfogadhatja Okoskát, legalább Booth fejlődésére is emlékezteti majd, amihez Bones a maga részéről az állandó kijavítással járul hozzá.

Zene: Bandstand In the Sky by Pete Yorn