Oldalak

The Babe in the Bar - Édes a bosszú

Alternatív magyar cím: Csóki nyuszi

A Walpert Csokoládégyár vezetője mutatja be a nagyközönségnek a világ legnagyobb tábla csokoládéját. Miután a rekordot hitelesítik, megkezdik a tábla szétfűrészelését, de a megdöbbent arcok arra engednek következtetni, hogy ők sem gondolták, hogy töltelékes. Azt pedig végképp nem, hogy a töltelék egy hulla. Méghozzá egy kb. 30 éves nő, akinek az oszlása majdnem teljes, ahogy Brennan és Cam megállapítják. Booth egy oompa-loompára tippel, elnézve az igazgató és a csokipapír élénk színeit, talán nem is alaptalanul. Jimmy Walpert tulajdonos és Scott Kimpler vezető mérnök biztosítja róla az FBI-ügynököt, hogy a tábla öntésekor a holttest még nem volt benne. Bones pedig arról biztosítja Kimplert, hogy a csokoládékészítés nem művészet, hanem eljárás. Cam abban lesz biztos, hogy többet nem eszik csokit.
Vincent, miután elutazgatta/szerencsejátékozta/itta/rehabozta a nyereményét, most visszatért, hogy újra érdekességekkel árassza el a csapat tagjait. Vagy, hogy szakmai tudásával segítse az ügy megoldását, egyelőre nem tudni. Ha a pénze nem is, az emlékei megmaradtak, „Thaiföld” – mondja átszellemült arccal. Cam és Brennan nem értik, én igen, zacskós kóla rulez. A laborban lecsavarták a fűtést, hogy a csoki ne olvadjon rá a CT-re, amíg vizsgálják. Van egy kicsi benyomódás az áldozat nyakszirtjén, talán beverte a fejét az öntőformába, de ettől még nem biztos, hogy gyilkosság történt. Egy halál előtti sérülés is látszik a jobb orsócsonton. Cam nem sokra megy a lágy részekkel, mindössze apró darabok maradtak, és különben is jelenleg legalább ennyire foglalkoztatják nevelt lányának továbbtanulási tervei. Jelentkezési stratégiája is van már, Angela sokatmondó tekintettel néz rá emiatt, de Camet nem érdekli, feszült állapotában válogatott kínzásokat helyez kilátásba Vincentnek, ha Michelle előtt is megemlíti az Angliai egyetemeket. A fenyegetés feleslegesnek bizonyul, ahogyan az egyetemekről összeszedett ismertető füzetek sokasága is: Michelle már döntött, a barátjával megy egy klassz általános képzést adó kis állami egyetemre.
Bones a csokoládé és az erőszak kapcsolatának antropológiai hátterét fejtegeti Booth-nak, aki a szokásosnál is nehezebben viseli ezt. Kissé szarkasztikusan javasolja a lenyalogatást, mint módszert a csontok megtisztítására, persze Bones ezt is tudományosan cáfolja. Hamarosan kiderül, Booth miért ilyen türelmetlen: Hannah fontos szakmai úton van Münchenben. A legjobbkor készült el Angela arcrekonstrukciója az áldozatról, aki egy csinos szőke nő, aki nincs benne az eltűnt személyek adatbázisában. „Azannya” – szalad ki Booth száján, amikor meglátja a képet, Bonesnak pedig megtetszik a szó (ami a XX. század elején használt szexuális töltetű felkiáltás), és nem is tud szabadulni tőle egy ideig.
Hodgins úgy véli, eljött az idő, hogy bejelentsék a baba érkezését. Persze ő nem is sejti, hogy a titkukra már szép sorban rájött mindenki, így Angela egy igen kellemetlen összejövetelnek néz elébe. Először Camet hívja meg, hozzátéve, hogy csak akkor jöjjön, ha meggyőzően tud meglepődni. A csokigyár igazgatója felismeri az áldozatot: az egyik alkalmazottjuk a fejlesztési osztályról, Harriet Soloway. Hétfőn látták utoljára, a gigantikus tábla öntése előtt egy nappal. Scott már hozza is a személyi anyagát, hogy értesíthessék a húgát. Közben Vincent és Hodgins az olvasztáson munkálkodnak. Vincent hajszárítókat javasol, a hőelosztás irányításának érdekében, de Hodgins a lámpákra szavaz. Az érkező Cam viszont leállítja az egész folyamatot, Angela 3D-s képein két gázbuborékot látott meg az áldozat állkapcsa felett, a csokoládéba zárva. Vincent viszkozitási szakértelme most jól jön, először a csoki felületi molekulái váltak stabillá, így csapdába ejtették az áldozatuk utolsó leheletét. Ki kell vágni a kérdéses darabot a táblából, mielőtt a többit megolvasztják. Cam annyira megörül, hogy közli a kis gyakornokkal: ha nem lenne önkontrollja, most megcsókolná, majd elrohan, Vincent pedig nagy hirtelen egy fura kis tényt sem tud felhozni, Hodgins vigyorog.
Booth beszél Harriet nővérével, aki nem volt túl szoros viszonyban a testvérével. Olyannyira, hogy azt sem tudta, hogy a csokigyárban dolgozik, a személyi anyagából szerzett önéletrajzot olvasva pedig elképedve közli, hogy kamu az egész. Sweets merésznek nevezi Harrietet, amiért hazudott az állásért, miközben ő egy tábla Walpert csokit eszik, a történtek fényében én inkább a pszichológust mondanám merésznek. Booth ki is kapja a kezéből, pedig Sweets csak a nyugtalanságot akarja legyőzni magában, hogy továbbra is szeresse a csokit. Booth kiderítette, hogy Harrietnek évente új állása volt, mindig más iparágban, és minden munkahelyére hazugságokkal jutott be. Sweets szerint ugyanígy hazudozhatott a magánéletében is.
Cam két nagy fecskendővel szívja ki a buborékok tartalmát a csokidarabból, Angela pedig ultrahanggal segít neki, amit néha önmagán is használ, hogy megnézze a babát. Ugyan ez egyáltalán nem etikus, de még Cam szerint is klassz. Michelle ügyében Angela azt tanácsolja, hogy hagyja önálló döntést hozni. Vagy esetleg beszéljen Sweetsszel, de Cam a gyereke ügyét nem egy másik gyerekkel akarja megtárgyalni. Mivel a csontokról közben leolvadt a csokoládé, Vincent meg tudta vizsgálni a koponyasérüléseket, és az eredmény alátámasztja a feltevést, miszerint az áldozatot erővel lent tartották az öntőforma alján, ezért megfulladt. Az orsócsont sérülése viszont furcsa, Brennan szerint kb. fél évvel a halála előtt szerezte, és nem kapott, vagy megtagadta az orvosi ellátást, mivel nem forrt rendesen össze.
Hodgins átszűrte a csokit, és a szokásosat találta benne: hangya torzók, póklábak, rágcsálószőrök. 60 rovardarab és egy rágcsálószőrszál az engedélyezett minden 100 grammban. Aha. Most viszont megkapja Camtől a buborékokat elemzésre. Booth csekkoltatta Harriet korábbi munkahelyeit, és a nő mindenütt a csábításaival szerzett magának hírnevet. „Azannya” – vágja rá Bones, társa nem kis bosszúságára. Az utolsó munkahelyén, a Bellomo Pezsgőgyárban (amit Bones a bűnrossz pezsgőjéről ismer), elcsábította a tulajdonost, de miután szakítottak, Bellomo zaklatta őt. Hodgins és Cam telefonálnak az első buborék eredményeivel: egy halál utáni böffentés. Uhh. Az összetevőkből pezsgőt mutattak ki, Hodgins nagy büszkén újságolja, hogy letesztelte az összes márkát, de Booth megelőzi a válasszal: Bellomo pezsgő.
Kihallgatják Lawrence Bellomót, aki elmondja, hogy Harriet után a cége egyik legnagyobb megrendelőjét is elvesztette. Továbbá, hogy nemcsak Hariettel volt viszonya, hanem előtte a testvérével is, de ő totál dilis volt. Újra elbeszélgetnek a féltékeny húggal, aki bár utálta a nővérét a népszerűségéért, nem ölte volna meg. Vincent felfedezett egy apró járulékos cisztát az orsócsonti sérülésnél, ami egy beékelődött idegen tárgy körül jött létre. A röntgenen úgy néz ki, mint egy kő, erről Vincentnek a vetélkedőn vitát kiváltó „kőkemény” (kő=rock angolul, ugye) tárgyú kérdés ugrik be, és nem tudja visszafogni magát, mivel szerinte neki volt igaza: minden idők legjobb James keresztnevű rock-gitárosa Jimmy Page, nem pedig Jimi Hendrix.
Cam csak kikéri Sweets véleményét, de nem tetszik neki, amit hall: Michelle a kísérletezés és felfedezés életkorában van, ez hibákkal is jár, de előbb-utóbb rá fog találni a helyes útra. De a jelentkezési határidő nemsokára eljön, és bár Michelle érdemes a bizalmára, Cam úgy véli, az „utóbb”-ot nem képes kivárni. Különben is, miért fogadná el olyasvalaki tanácsát nevelés-ügyben, aki még állatot sem tart. Sweets támogat egy vizibivalyt a Fülöp-szigeteken. És soha nem állna az útjába. Vincentnek sikerült boldoggá tenni Hodgins napját, de nem a riói élményeiről tartott beszámolójával, sem a senor Trebekről szóló szaftos pletykával, hanem a Harriet karjában talált idegen testtel, ami egy bogárdarabka Indonéziából, a kedvenc csemegéje ráadásul a kakaócserje.
Bones és Booth rájönnek, hogy Harriet ipari kém volt: a rivális csokigyár gyakornokaként járt Indonéziában, majd ellopta nekik a Walpert új terveit. A korábbi munkahelyei is csődbe mentek, miután kilépett tőlük. Azannya. A rivális Ambrosia Csokoládé igazgatónője igazolja a feltételezéseiket, persze nem jókedvében, hanem hogy könnyebben védekezhessen majd az ipari kémes váddal szemben. Harriet úgy érezte, a lebukás szélén áll a Walpertben, Jimmy pedig elég indulatos, bár Booth-ék eddig nem látták ezt az oldalát. Michelle újra bemegy a laborba beszélni Cammel, aki feltűnő sietséggel tünteti el a monitoráról az aktuális munkáját, elmondása alapján valami gusztustalanságot. Michelle hozott neki egy pulcsit az egyetemről, amin a kabalaállat látható, és úgy tűnik sikeresen meglágyítja Cam szívét, mert a teljes támogatásáról biztosítja nevelt lányát. Michelle boldog, ám miután távozik, az érkező Hodgins észreveszi, hogy a gusztustalanság valójában Michelle felvételi esszéje, amin Cam dolgozik szorgosan.
Vincent rájött, hogy Harriet gyűrűsujja a bal kezén kificamodott a halál előtt, ez nem tipikus védekező sérülés. Booth-ék szembesülnek Jimmy Walpert ingerlékenységével, és azon nyomban le is tartóztatják, de a pasas tényleg meglepődik, amikor megtudja, kinek dolgozott Harriet. Amit kiadott a konkurenciának, azt csakis Scott mondhatta el neki, viszonyuk is volt, nyilván. A gond csak az, hogy egyelőre csak közvetett bizonyítékokat tudnak felmutatni Scott ellen, válni akart a feleségétől, továbbá Bellomo pezsgőt és eljegyzési gyűrűt vett. De aztán megjönnek a második buborék, az áldozat utolsó lélegzetének eredményei, amiből vért mutattak ki, méghozzá Scott vérét. Megvan a gyilkos, a csalódott szerelmes. Booth szerint nem tudta elviselni, hogy hazugságba szeretett bele.
Hodgins készül a nagy bejelentésre. Booth nem megy el, mivel Hannah épp hazajött, és amúgysincs ínyére, hogy tettesse a meglepődést. Azzal, hogy Bones hazugsággal menti ki őt, majdcsak megbirkózik valahogy. Cam, Sweets, Vincent és Brennan a tőlük telhető legjobban meglepődnek és örülnek a kisbaba hírének, de persze Hodgins átlát rajtuk, és Angelát is ismeri már. Azért persze megbékél, hiszen maguktól jöttek rá a szokásos jelekből, és büszkén fogadja barátai gratulációit.

Vincent érdekességei:
- XIV. Kelemen pápát egy kupa mérgezett csokoládéval ölték meg.
- A kakaófa a theobroma nemzetség egyik faja, ami latinul annyit tesz, „az istenek eledele”.
- Az angol kvékerek úgy hitték, a szegények közötti erőszak enyhülne, ha rá tudnák venni őket, hogy feladják az alkoholt a csokoládéért cserébe.
- Milton Hershey, aki nagy sikerekkel terjesztette a csokoládét a tömegeknek, szintén *dobpergés* kvéker volt.

Videók a részről és a Walpert csokigyárról itt és itt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése